Eltelt az elmúlt 3 nap, "A" Glamour-napok!
Én nem szoktam ilyenkor járkálni, nézelődni, vásárolgatni. Kb 3 évvel ezelőtt egyszer véletlen egy "ilyen" napon sikerült bekeverednem egy bevásárló központba, mivel nem kísértem figyelemmel ezeket a napokat, így nem tudtam mi van, csak hogy a boltokban lépni is alig lehetett. Aztán leesett, Glamour-napok!
Idén sem volt ez másként, azzal a különbséggel, hogy most tudtam, hogy most lesz. Az elmúlt 3 napom egyébként igen sűrű volt, így időm sem sok volt...
Szombaton az Aréna Pláza közelében jártam épp, így gondoltam bemegyek ebédelni, de amit ott várt az mindent felülmúlt! Először is meglepően sokan voltak már a Pláza környékén is. Amikor pedig beléptem hömpölygő embertömeg fogadott. "Gyorsan" elindultam az éttermek felé. Csak idézőjelesen gyorsan, hiszen maximum apró lépésekben lehetett közlekedni, mert a 3 évvel korábbi tapasztalatokkal ellentétben látszólag sokkal többen veszik igénybe a Glamour-napi kedvezményeket.
Ohh, igen, szóval az ebédem (mielőtt még megfeledkezem róla), ilyet Én még nem láttam az Aréna Plázában! Rengeteg ember, sehol egy üres szék (na ilyet már láttam), az ott étkezők közel fele állva evett, a többieknek volt helyük, szóval Én nem ettem.
Az üzletekben sem volt más a helyzet, sokan voltak, alig lehetett hozzáférni az árukhoz. Természetesen azért nem minden boltban volt ilyen szörnyű a helyzet, de az átlagnál mindenhol többen voltak.
Személy szerint ebéd helyett betértem a Dougas-be és beújítottam egy parfümöt. :)
A véleményem nem változott, nagyon jók a kuponok és igen hasznosak is, hiszen olykor jelentős árkedvezményhez lehet jutni, viszont az embertömeg amivel jár Nekem egyenlőre sok(k).