2013. március 29., péntek

Ciaté Chalkboard Manicure Kit

Írtam már anno Ciaté manikűr szettről (kaviár, bársony). Akkor azok tetszettek (bár inkább a kaviár, a bársony csak okés volt). Ezt viszont imádom!!

Gondolom, akik szeretnek a körmükkel elidőzni, azok tudják, hogy ecsettel (akár pontozóval is) nem a legegyszerűbb szép formákat ráfesteni. Legalábbis az olyanoknak, mint én, akiknek a legjobb eredmény elérése nem 3 percbe telik, de még csak nem is fél órába... de ebbe ne is menjünk bele. Rossz eredményt pedig nem látok szívesen a körmömön. :)
Szóval erre jön ez az irkafirkás, táblás, ceruzás kis valami és már tudom is, hogy ez szuper lesz. Bár őszintén túl sok infót nem szivárogtatott ki a Ciaté a Chalkboard Manicure Kit-ről, amit azonban igen, az máris elgondolkodtatott.

Mit is tartalmaz a szett? Egy fekete alapot, fehér, kék, zöld, pink ceruzát (mini folyékony kréta toll - hogy pontos legyek) és egy fedőlakkot. Azt rajzolunk a körmünkre ceruzával! (nálam ez a döntő pont), amit csak szeretnénk és mindez kréta-tábla hatással fűszerezve. Engem egyedül a tartóssága gondolkodtat el, máris várom a véleményeket róla.

Április közepe, vége fele kezdik el a forgalmazást. (Április 23 - Sephora & Selfridges - £18)

Egy szó mint száz, tetszik!



2013. március 23., szombat

What A Girl's Makeup Means - Jenna Marbles (mit jelent a smink a lányokon)

Amint megláttam ezt a videót tudtam, hogy meg kell osztanom! Ez a csaj (Jenna Marbles) szerintem őrült, de kétségkívül szórakoztató.
A videóban gyakorlatilag elmeséli melyik smink (legyen akár baki) mit jelent a lányokon. Tény, hogy stílusa elég sajátos, hogy melyik smink(baki) mit jelent pedig igencsak egy sajátos vélemény, de 1-2 dologba akár még azt is mondhatjuk, hogy beletalál. Személy szerint jókat mosolyogtam rajta.
1-2 kedvenc:
Túl sok kontúr jelentése - Szeretem Kim Kardashiant...
Glitter (csillogó) szemhéj jelentése - 12 vagyok, Kesha vagyok
Leganygobb kedvenc:
Vastag szemöldök jelentése - Túl sok divatmagazint nézek :D
Figyelem, angol nyelvtudás szükséges!

2013. március 21., csütörtök

2013. március 19., kedd

Stuff - Csíkok

Oda meg vissza vagyok mostanában az (elsősorban) fekete fehér csíkozású, hát hogy is mondjam, mindenért!!
Nemrég láttam a Zarában egy fekete fehér inget. Nem is tudom miért nem vettem meg... Hmm... lehet visszamegyek. De addig is jöjjön egy kis összeállítás.


2013. március 17., vasárnap

2013. március 15., péntek

Day Dress - Március idusa

Március idusa van. Általában ilyenkor nem a hó esik, de ma igen. Hosszú (és jelen esetben hideg)  hétvége révén a  mai összeállítás egy benti melegedős szett lett. Hogy pontosítsak ez konkrétan az én mai benti melegedő szettem. (Legging, szürke lábszármelegítő, szürke póló és sötétkék hosszított kardigán.)


2013. március 12., kedd

Alap ruhadarabok - basic, must have ... kinek mi (basic closet)

Mi is az az alap ruhadarab? Mire jó? Hát mindenre!

Ha megtalálhatóak az alap ruhadarabok ruhatárunkban elvileg(!) nem lehet probléma az öltözködés bárhova is megyünk.

Mai posztomban így igyekeztem összeszedni az alap ruhatár jellemző darabjait.
Amit nagyon fontos megjegyezni ezeknél a ruháknál, hogy sosem harsány, kirívó színűek, inkább a fekete, fehér és natúr színek dominálnak. Továbbá a formájuk/kialakításuk sem a leg divatkövetőbb, hiszen csak így maradhatnak hosszabb távon is divatosak és használhatóak.

1, Elegáns

Az első összeállítás a lehető "legalapabb", basic ruhákat foglalja össze. Itt láthatjuk a hagyományos fekete kosztümöt. (A nadrág egyenes szárú.) Láthatunk egy fehér inget. Ami a kosztümmel együtt lehet "könyvpéldának" hat, de tévedni nem tudunk vele.

2013. március 8., péntek

Rihanna - Elle UK’s April Cover (Shoot by Mariano Vivanco)

Rihanna az Elle UK áprilisi címlapján.
A fotókat Mariano Vivanco készítette.
Rihanna Maison Martin Margiela, Dion Lee és Prada ruhákat viselt, melyeket Anna-Marie Curtis (fashion editor) választott ki számára.
Haját Ursula Stephen, sminkjét Mylah Morales készítette.
 

2013. március 7., csütörtök

The Hunger Games - kosztümök (Az éhezők viadala)

A Hunger Games legújabb részének (Catching Fire) napvilágra kerültek a "portréi".
Mindkét portrén látható ruha Alexander McQueen. Én (mint azt már számtalanszor leírtam) nagyon szeretem Alexander McQueent és szerintem ezek a ruhák is gyönyörűek.
A hivatalos weboldalt egyébként ezen a linken lehet elérni.

2013. március 6., szerda

A nap képe - Chanel Fall 2013 vs. LimeCat

Chanel Fall 2013 vs. LimeCat

Úgy látszik valaki túl sokat netezett mielőtt papírra vetette volna a 2013-as őszi Chanel kollekciót.

Kép forrása: fashionista

2013. március 5., kedd

Ebay - vásárlási lista

Már jó rég írtam ebay listát, holott (lelkesesédem, bár mondhatnám, hogy töretlen azonban volt egy időszak amikor igencsak hanyagoltam) nézegetem azért időközönként.
 
De most is összejött egy kisebb lista arról mit kellene beszerezni, vagy inkább mi az ami megmozgatja a fantáziám.
 
1, Nyakláncok minden mennyiségben
Alapvetően itt most egy darabot lehet látni, de a linkre kattintva számos jön elő, csak győzzünk válogatni.
LINK