2011. május 16., hétfő

Interjú Mihalik Enikővel

Távol ülő szemek, picit előreálló fogak - apró szabálytalanságok gyönyörűsége. És nem csak a külseje magával ragadó. A "Gombold újra" divatnagykövetévé választották, és a 2011-es Elite Model Look magyarországi modellversenyének arca lett - hát ezért "ugrott" most épp haza.

Azt mondtad, ebben a szakmában a fontosságok sorrendje: a személyiség, az arc, a test.

Kinézhet valaki akárhogy, de nagyon fontos az, hogy mennyire könnyű, mennyire élvezetes vele dolgozni. Hogy könnyen kezelhető-e, vagyis hogy mennyire képes alkalmazkodni az adott szituációhoz.

Te fegyelmezett csaj vagy?
Alapvetően nem. Amikor munkáról van szó, akkor igen, de a magánéletben annyira nem. Ebben próbálok egyensúlyt teremteni.

Beszéljünk a munkáról. Inezzel, akivel dolgoztál, "mágikus" modell-fotós kapcsolatot emlegettél. Az mit jelent?

Hármunk között - mert egy fotós párosról van szó - egy furcsa, viszonzott tisztelet van. Amikor először dolgoztam velük, fogalmam sem volt, hogy igazából kikkel állok szemben. Viszont napról napra éreztem, hogy az, amit csinálnak, nem csak azért fontos, mert egy hatalmas divatcégnek fotózunk. Hanem "ahogy" működünk. Egy sugárzást éreztem, egy ilyen "energiai kérelem" jött tőlük... Nem kellett mondani, hogyan mozogjak, milyen arcot vágjak. Ahogy rám néztek, tudtam, hogy mit szeretnének. És ahogy ezt visszakapták, mind a hármunkban volt egy olyan érzés, hogy szeretnék még veled dolgozni, nem szeretném ezt most abbahagyni!


Ha nincs ez a harmónia, vagy már olyan fegyelmezett, hogy akkor is képes vagy önmagadat hozni ?

Persze. Már beletanultam abba, hogy ha a fotós nem is mondja, mit szeretne, én azért elkezdem valahogy. És ha nem tetszik, akkor várom, hogy valaki szóljon, hogy többet mozogjak, vagy kevesebbet, boldogabban vagy szexisebben.

Az érzelmi instrukciókat szereted inkább, vagy ha azt mondják, hozd a bal válladat picit előbbre?
Az érzelmi instrukciókat szeretem, mert ha azt mondják, hogy légy szexi, akkor vágok egy fejet, és valahogy a testem mozog vele. Ha viszont azt kérik, hogy figyelj, a kisujjadat mozdítsd már egy kicsit arrébb, mert nem úgy áll, ahogy én szeretném, az nehezebb.
Azt gondolom, hogy egy modellnek elképesztő testtudatának kell lenni - érezni milliméterre pontosan a testtartást, a gesztusokat, a mimikát...
Igen. De ahogy mondtam, ez egy folyamat, mert 15 évesen fogalmam sem volt arról, hogy én nézhetek ki szexisen is. Ebbe bele lehet, sőt bele kell tanulni. Ez történhet úgy is, hogy gyakorolok a tükör előtt. Ami nem azért van, mert muszáj, hanem mert szeretem nézni, ahogy egy filmben egy színész arcán változnak a kifejezések, és kipróbálom, hogy én tudok-e ilyet, és vissza tudom-e adni a kamerának.

Még mindig játszol a tükör előtt?

Szoktam. Nem is csak tükör előtt. Néha, például amikor egy taxiban ülök a hátsó ülésen, 10 perc után azt veszem észre, hogy hoppá, bámul a visszapillantó tükörben a sofőr, mert éppen nagyon buta arcokat vágok...

Elképzeltem! De jó, hogy mondtad a 15 éves lányt, mert szeretnék veled egy időutazást tenni. Látok egy langaléta lányt, akinek a tagjai hosszabbak, mint a többieké, és egy zavart is képzelek - hogy ezzel az egésszel mit is kezdjen... Kit találtam volna ott Békéscsabán?
Egy félénk lányt, aki egyébként a barátai között nagyon jól érzi magát. Engem nyolcadikban végig csúfoltak, hogy pálcika vagyok. Azzal viccelődtek, hogy ha oldalra fordulok, akkor eltűnök, és nem is látszom - ami nem feltétlenül esik jól, amikor már elkezdesz érdeklődni a fiúk iránt, és a többi lány kezd kikerekedni. És én mindig úgy gondoltam, hogy utolsó vagyok a sorban...

A tornasorban bezzeg első...
Igen, a tornasorban első, a biológiai sorrendben pedig utolsó. És ezt rengetegszer megkaptam a lányosztálytársaimtól, mert én még mindig ott tartottam, hogy mások fülébe sikítoztam, rohangáltam és ugráltam, amikor a többiek már a Cosmót olvasták, és a körmüket lakkozgatták. Mindig azt mondták, hogy miért vagy ilyen idegesítő? Olyan gyerekes vagy!
Most mosolyogva mondod, hiszen olyan, mintha egy fotóalbumban visszalapoznánk, és már minden a helyére került... De akkor nem voltak szomorú perceid emiatt?
Voltak ugyan olyan pillanatok, amikor megbántódtam, és sírtam, de valahogy mindig próbáltam besorolni magam a menő, szép csajok közé. Hiába mondták, hogy nem - valahogy lepergett rólam, és én mindig ott voltam. Nem úgy, mint egy utánfutó, hanem hogy igen-igen, én is itt vagyok, csináljuk, menjünk!

Hogy öltözködtél? Volt nyilván, aki nőcisen pakolta magát. Te a "másságodat", a hosszúságodat hogy viselted?

Arra emlékszem, hogy amikor 14 éves voltam, és bejött divatba ez a nagyon-nagyon magas talpú cipő, akkor azért nagyon sírtam anyunak. Abban még magasabb, még vékonyabb lettem - bementem az iskolába, és nagyon menőnek éreztem magam. Egyébként már akkor is szerettem öltözködni. Nem feltétlenül követtem a divatot, de imádtam a kisszoknyákat, a topokat, és nem feltétlenül azért, mert másnak akartam tetszeni, hanem mert én jól éreztem magam bennük.

Forrás: Visage Model Management
Anyukádra hasonlítasz vagy édesapádra?
Apukámra. Totál. Egy az egyben.

Apukádnak a szépségszakmához gondolom sok köze nincs...
Nincs! Apu rendőr, anyu pedig a bíróságon írnok.

Vagyis mind a ketten egy fegyelmezett, racionális életpályán futnak - nem tudom, hogy egy ilyen családban merre terelik a lányukat.
Még mielőtt modellkedni kezdtem, egyértelmű volt, hogy gimibe kell menni, aztán főiskolára vagy egyetemre. Amikor már utazgattam, és magántanuló lettem, az már nem tetszett annyira anyunak, és még mindig az volt, hogy muszáj továbbtanulni... Amikor vége lett a középiskolának, akkor azt mondta, hogy oké, egy évet halaszthatsz. Amikor az is eltelt - akkor belenyugodott -, hogy na jó, hát akkor hagyd az egészet. Szerintem először nagyon nehéz volt nekik elengedni, és ahogy látták, hogy mégiscsak jó helyen vagyok, és szeretem ezt csinálni - lassan megnyugodtak.

A kezdet: egy bevásárlóközpontban megszólított egy idegen... - ezt olvastam.
Szerencsére egy hölgy volt, mert ha férfi lett volna, akkor biztos, hogy jó kislányként azt mondtam volna, hogy bocsi, mit akarsz? Köszi, nem! Viszont ő elmagyarázta, hogy Békés megyében próbál egy ügynökséget nyitni, modelleket keres, és szerinte megvan hozzá az alkatom, korban is épp ott vagyok, hogy el tudnám kezdeni. Akkor én nagy, dülledt szemekkel néztem rá, hogy "Te most hozzám beszélsz?!" Mert ugye én voltam a pálcikalány, aki nem feltétlenül a legszebb az osztályban. De a barátnőm tukmálására megadtam a telefonszámomat. Felhívott, és egyből a szüleimmel akart beszélni. Ez megnyugtató volt, hogy nem engem próbált rögtön belevinni, beleerőszakolni...

Egy rendőrpapa lányát. Hm. Él bennem a sztereotípia, hogy nem lehetett egyszerű. Olyan szigorúnak képzelem.

Nem, ő nem volt az. Nagyapám volt szigorú, aki rendőrkapitány volt Békés megyében, úgyhogy ő volt az, aki mindenkit és minden lépést ellenőrzött. Szerintem ezt az ügynökségi hölgyet is lenyomoztatta. Én voltam a szeme fénye, és minden egyes lépésemet vigyázta.

A sodródástól nem féltettek? Világgá ment egy bolondos kamasz lány. Veszélyes lehet!

A tisztelet, a szabályok, az etika belém lett nevelve. Én mindig hallgattam a szüleimre. Elbolondoztam addig, amíg azt mondták, hogy na, most aztán ne tovább! Kamaszként ugyan már visszaszájaltam, de akkor is megálltam.

Azóta is megmaradtak féknek, vagy átterelődött ennek a felelőssége a szerződéses kapcsolataidra, az ügynökségre?
Próbálom a felelősséget átvállalni magamra, mert úgy érzem, hogy ilyen idős korban már nem várhatom el sem a szülőktől, sem az ügynököktől, hogy bizonyos dolgokban helyettem cselekedjenek. Viszont ha valami probléma van, akkor a szüleimhez megyek. Anyut kérdezem, hogy szerinted most fékezni kell, vagy még mehet? Te mit gondolsz? Mindig kikérem a véleményüket.

A világban röpködve néha nem ébredsz úgy, hogy úristen, ez velem történik, vagy álmodom?

Dehogyis nem. Néha olyan, mintha egy álomvilágban élnék. Egyik reggel felkelek New Yorkban, és már aznap este Párizsban vagyok, és másnap mondjuk hazaugrom Magyarországra a szüleimhez. Ez tényleg megszédít. Tehát nem csak úgy értem, hogy kinyitom a szemem és káprázik, hogy ez tényleg velem történik, hanem szó szerint! Amikor felébredek egy hotelszobában hajnali kettőkor, kinyitom a szemem. És így: fürdőszoba, fürdőszoba, merre is vagy? Balra. Kijárat? Jobbra...hm, jó - London. Fura, de néha csak így tudom beazonosítani, hogy hoppá, hol is keltem föl.

Azért ez durva. Van ennek egy bohókás, filmszerű része, de azért úgy el is veszik benne az ember. A világ összement, vagy inkább óriási lett?
Ez a kérdés van bennem is. Olyankor érzem, hogy a világ kicsi, amikor New York-i ismerősökkel összefutok egy teljesen idegen ország legkisebb utcáján, vagy amikor magyarok felismernek kint. Vagy egy olyan modellel találkozom Párizsban, akivel 5 éve laktam együtt Japánban. Akkor a világ kicsi. Viszont néha eszembe jut, hogy mennyien élünk New Yorkban! Annyi mindenkinek elmész a története és élete mellett, és még csak lehetőséged sincs arra, hogy köszönj, vagy bármit mondhass neki! Nem tudod, hogy hol dolgozik, kivel jár, mi lesz vele egy év múlva. Nekem ez  furcsa, mert Békéscsaba egy kisváros, ahol ha évekig él az ember, akkor mindenki tud mindent mindenkiről.

Még békéscsabai lány vagy? Jelent valamit?

Nagyon sokat. Szeretek hazajönni, akár egy napra, egy hétre, egy hónapra... Nemcsak kikapcsolódás, hanem visszahúz a gyermekkor. A nagymamámnak Békéscsabától nem messze van egy nyaralója, és szerintem főleg New Yorkban az ember megtanulja értékelni a természetet. Ha kimegyek Szanazugba, egész másként tekintek rá, mint kiskoromban, amikor természetes volt, hogy minden nyaramat ott töltöttem. Most egy kincs odamenni.

Picit eltűnni a csillogásból is talán. A 9. helyed még igaz a legkeresettebb topmodellek listáján?
Szerintem ez azóta már a 12. hely amiatt, mert a legutóbbi 3 divatbemutatószezont kihagytam. Regenerálódásra volt szükségem. És amikor kívülről figyeltem az egészet, észrevettem, hogy minden egyes félévben annyi új lány jön, és annyira fiatalok, hogy egy évvel később már teljesen úgy éreztem, semmi közöm nincs hozzájuk. Elmentem egy divatbemutatóra, és azok a lányok, akikkel együtt kezdtem, sehol nem voltak. Talán ketten-hárman. Ott ültem külön egy sarokban, néztem a  16-17 éves lányokat, ahogy pózolgatnak, ugrálgatnak, vigyorognak... És azt láttam, hogy jé, egyszer én is ez voltam, ezt csináltam - de ők már nem én vagyok, és valahogy hülyén érezném magam, ha beállnék közéjük.

http://image.net
Akkor hol a helyed? Újra kell definiálni magad?
Próbálok továbblépni ezen a ponton. Úgy folytatni a karrieremet, ahol nem a divatbemutató a meghatározó. Minél többet fotózni, minél több cégnek megnyílni, ugyanis a divatszakma hatalmas. Megkülönböztetik a high fashiont és a kommerciális dolgokat, és próbálok elindulni a reklám, a katalógus és a minél több kampánymunka felé. Ami egy nőies személyiséget és testet kíván. Amikor már nem feltétlen egy szép baba bőrű, baba arcú lányt szeretnének lefotózni, hanem egy ikont. Egy olyan személyiséget, ami képviseli őket.

Egy sugárzást, ami az érettséggel jön már. Most is eltelt egy év. Pár napja volt a szülinapod. Van leltár? Hogy hol tartok, mit szeretnék?
Én az újévnél mérem. Nem szoktam fogadalmakat tenni, inkább csak átgondolni, hogy zártam az évet. Mennyivel jutottam előrébb, akár anyagilag, karrierben, akár kapcsolatokban, vagy a barátommal. Hogy mi az, amin szeretnék változtatni, mi az, ami egy évvel idősebbé, érettebbé tett, vagy tenne a jövőben.

Az utolsó leltár rendben volt?
A 2010 rendben volt, de azt mondtam magamnak, hogy te figyelj, 24 éves leszel, jó lenne, ha összekapnád magad! Nálam rendezett rendetlenség van. Az a típusú kupi, amikor lehet, hogy a földön van egy-két cucc, de tudom, hogy a szoba melyik pontján mit hagytam. De ezen szeretnék változtatni.


Miközben eleve annyi minden megváltozott. A léptékek, amiket ugrottál, hogy márkás ruhákat vehetnél, vagy akár egy párizsi lakást - nem szédít?
Ha néha megszédülök, akkor rá is jövök egyből, és olyankor, ahogy mondtam, hívom anyut, és kérem a tanácsát. Rengetegszer láttam, hogy a lányokban nincs meg ez a visszatartó erő. Én ezt szerintem annak köszönhetem, hogy amikor elkezdtem, 4 évig igazából a semmiért, csak magáért az élményért dolgoztam. Mielőtt kimentem, azon gondolkodtam, hogy egyáltalán megéri-e ezt csinálni, vagy jobb lenne egyetemre menni, és behozni azt a 2 évet, amivel az osztálytársaim már előrébb jártak. Aztán elkezdtek jobban menni a dolgaim, és minden forint, dollár és euró, amit megkeresek, arra büszke vagyok, mert kivártam és megdolgoztam értük.

Rengeteget olvastunk sztárokról a környezetedben. Személyes kontaktusod van valakivel?
Lehetne, de igazából - amit mondtam - inkább visszahúzódó vagyok. Ha hazajövök Magyarországra, odajönnek hozzám, hogy te vagy a Mihalik Enikő? Készíthetünk egy képet? Képzelem, a nagy sztárokkal ez hányszor történik. Én nem szeretek tolakodó lenni. Attól függetlenül, hogy az ismerőseim ismerik Leonardo di Capriót, én nem szeretnék hozzá odamenni, hogy de jó fej vagy... Pedig lehet, hogy nem lenne ciki, hanem azt mondaná, hogy gyere, menjünk el kávézni, beszélgetni, de valahogy én ezt nem szoktam.

A visszahúzódás megmaradt. De mi a legnagyobb változás benned?
Az önbizalom. Hogy egyre inkább eltűnik bennem az a régi gátlás, hogy a félénkségem miatt nem tudtam ismeretlen emberekkel kommunikálni.

Hogy kapcsolódsz ki? Még mindig Spongya Bobbal?
Én nagyon szeretem az idióta meséket. Nem feltétlen azokat, ahol a királylány rátalál a királyfira, és élnek szépen boldogan. Hanem a humorosakat. A Family Guyt, a South Parkot, a Spongya Bobot nézem, mert egy kicsit idióták, bugyután vannak megrajzolva. Engem kikapcsolnak. Viccesek.

Forrás: Visage Model Management
De azért a királyfi is időszerű lenne már. Vagy titok?

Nem titok, viszont a mostani párom New York-i, még nem volt itt velem, így végül is kimaradt itthon ebből az egészből. Ő egy nagyon megértő és lojális személyiség. Ő az, akinek igazából tudok panaszkodni, amikor anyuékat sem tudom felhívni, mert nem akarom őket traktálni, a barátok pedig nem biztos, hogy megértenének. Tudod, egy olyan ember, aki előtt már nem félek néha megkönnyezni valamit...

A fegyelmezettséghez az is hozzátartozik, hogy sok visszatartott könnyed volt?
Volt azért rendesen.

És most már van valaki, aki előtt szabadon lehet engedni?

Igen. És érdekes, mert 2,5 év alatt egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor vesztünk össze. Talán kétszer volt vita köztünk.

Téged talált meg, vagy a topmodellt?
Nem a divatszakmában dolgozik. Akkor találkoztunk, amikor a karrierem igazán indult. Ő engem talált meg. Ez megint egy olyan - nem tudom, ki mennyire hisz benne - de energiák találkozása volt. Nem azt mondom, hogy első látásra egymásba szerettünk, de amikor bemutatkoztunk, akkor éreztük, hogy mi már tuti, hogy életünk végéig össze leszünk kötve. Vagy barátokként, vagy... Szóval volt egy ilyen különös kapcsolat kettőnk közt. És ez ma is megvan.

Gondolkozol a jövőről?
Még nagyon spontán életet élek - go with the flow -, de azért már gondolkodom hosszú távra. 5-6 éven belül szeretnék családot alapítani és mással is foglalkozni a szakmán belül, ami nem feltétlenül a kinézetre épül. Szerintem okosnak kell lenni, hogy ezt a szakmát ki lehessen használni, de nem nehéz. Folyamatosan lesem el a dolgokat, de mielőtt nyitnék efelé, szeretnék üzleti iskolába menni, hogy tudjam, hol vannak a buktatók.

Egy topmodellt muszáj megkérdeznem a szépségpraktikájáról...
Genetika!

Köszi, ezen kuncoghatunk! De tényleg - van valami faksznid?

Alapszabály, hogy bármi kerül az arcomra, azt lemosom. Mert tudom, hogy ha belekerül a pórusokba, az nem jó. Én még az arclemosót is, a sminklemosót, a tonikot is lemosom. Nálam az utolsó lépés a víz. Mindig.

A testedet kell gyötörni?
Sajnos muszáj, főleg nekem, mert szeretem élvezni az életet, az ízeket. 5 hónapja járok egy új fitneszterembe. Tracy Andersoné. Az ő edzői edzik Madonnát, Naomi Campbellt, Gisele Bündchent, Gwyneth Paltrow-t, és most már én is odajárok. Ott még senkit nem láttál megizmosodni, hízni, mindenki csak fogy, szálkásodik, és isteni jól néz ki! És a legjobb az egészben, hogy ez egy táncos edzés. Tök jól érzem magam. Már elhiszem, hogy rá lehet szokni, mert hetente hatszor járok, és a hetedik napon már hiányzik!

Ennek eredményeképpen most belakmározhatsz a kedvenceidből?

Persze! A csabai kolbász, a gyulai májas, abszolút vernek mindent! Már alig várom...

Videó az interjúról:

A Szily Nóra által készített interjú eredeti lelőhelye: link

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése